Napi igék

VÍZKERESZT ÜNNEPE

Múlik a sötétség, és már fénylik az igazi világosság. (1Jn 2,8)

Az én Uram, az Úr jön hatalommal, karja uralkodik. (Ézs 40,10a)

Istenünk könyörülő irgalmáért, amellyel meglátogat minket a felkelő nap a magasságból, hogy világítson azoknak, akik sötétségben és a halál árnyékában lakoznak. (Lk 1,78-79)

Mt 2,1-12 • Ef 3,2-3a.5-6 • Jn 2,13-25

Amikor kiáltottam, meghallgattál engem, bátorítottál, lelkembe erőt öntöttél. (Zsolt 138,3)

A minden kegyelem Istene pedig, aki elhívott titeket Krisztusban az ő örök dicsőségére, miután rövid ideig szenvedtetek, maga fog titeket felkészíteni, megszilárdítani, megerősíteni és megalapozni. (1Pt 5,10)

1Móz 9,12-17 • Jn 2,1-12

Nem azért szeretett meg, és nem azért választott ki benneteket az Úr, mintha valamennyi népnél nagyobbak volnátok – hiszen a legkisebbek vagytok valamennyi nép között -, hanem azért, mert szeret benneteket. (5Móz 7,7-8)

Azokat választotta ki Isten, akik a világ szemében nem előkelők, sőt lenézettek, és a semmiket, hogy semmikké tegye a valamiket, hogy egyetlen ember se dicsekedjék az Isten színe előtt. (1Kor 1,28-29)

1Móz 21,1-7 • Jn 1,35-51

Légy újból nyugodt, lelkem, mert jól bánt veled az Úr! (Zsolt 116,7)

Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az ő gazdagsága szerint dicsőséggel Krisztus Jézusban. (Fil 4,19)

2Móz 2,1-10 • Jn 1,29-34

Az Úr elküldött [engem]… Hamu helyett fejdíszt adok Sion gyászolóinak, gyászfátyol helyett illatos olajat, csüggedés helyett öröméneket. (Ézs61,1.3a)

Jézus mondja: Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. (Mt 11,28)

Józs 24,1-2a.13-18.25-26 • Jn 1,19-28

JANUÁR

De a hetedik nap a te Istenednek, az Úrnak a nyugalomnapja. Semmiféle munkát ne végezz azon, se te, se fiad, se lányod, se szolgád, se szolgálóleányod, se ökröd, se szamarad és semmiféle állatod, se a lakóhelyeden élő jövevény. (5Móz 5,14a)

Tartsátok meg és teljesítsétek azt, amit Istenetek, az Úr megparancsolt nektek, ne térjetek el attól se jobbra, se balra! (5Móz 5,32)

Jézus mondja: az lesz az én Atyám dicsősége, hogy sok gyümölcsöt teremtek, és akkor a tanítványaim lesztek. (Jn 15,8)

Lk 4,16-21 • Jak 4,13-15 • Zsolt 97

KARÁCSONY UTÁNI VASÁRNAP

Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét. (Jn 1,14)

ÓÉV ESTE

Irgalmas és kegyelmes az Úr, türelme hosszú, szeretete nagy. (Zsolt 103,8)

Az Úr pedig azt mondta: Megláttam népem nyomorúságát Egyiptomban, és meghallottam segélykiáltásukat a sanyargatók miatt. (2Móz 3,7)

Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. (Jn 3,16)

Lk 2,(22-24)25-38(39-40) • 1Jn 1,1-4 • Zsolt 103

Lk 12,35-40 • Róm 8,31b-39 • Zsolt 103

Az ember napjai olyanok, mint a fű, úgy virágzik, mint a mező virága. Ha végigsöpör rajta a szél, vége van… De az Úr szeretete mindörökké az istenfélőkkel van. (Zsolt 103,15-17)

Mi pedig valamennyien az ő teljességéből kaptunk kegyelmet kegyelemre. (Jn 1,16)

Ézs 63,7-14 • Jn 1,14-18

Magasságban és szentségben lakom, de a megtörttel és alázatos lelkűvel is. Felüdítem az alázatosak lelkét, felüdítem a megtörtek szívét. (Ézs 57,15)

Szegényeknek hirdettetik az evangélium. (Mt 11,5)

1Jn 4,11-16a • Jn 1,9-13

Vesszőszál hajt ki Isai törzsökéről, hajtás sarjad gyökereiről. (Ézs 11,1)

De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született a törvénynek alávetve, hogy a törvény alatt levőket megváltsa, hogy Isten fiaivá legyünk. (Gal 4,4-5)

Mt 2,13-18 • Jn 1,6-8

Események