Napi igék

SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE  

Az Úr Jézus Krisztus kegyelme, Isten szeretete és a Szentlélek közössége legyen mindnyájatokkal! (2kor 13,13)

Az örökkévaló Királynak, a halhatatlan, láthatatlan egy Istennek tisztesség és dicsőség örökkön örökké, halleluja! (1Tim 1,17)

Mert megörvendeztettél tetteiddel, URam, kezed alkotásainak ujjongok. (Zsolt 92,5)

Az apostolok pedig nagy erővel tettek bizonyságot az Úr Jézus feltámadásáról, és nagy kegyelem volt mindnyájukon. (ApCsel 4,33)

Jn 3,1-8(9-13) • Róm 11,(32)33-36 • Zsolt 29

Amiről hallottunk, azt láttuk is a Seregek URának városában, Istenünk városában: megtartja Isten örökre. (Zsolt 48,9a)

[Az Úrban] ti is együtt épültök Isten hajlékává a Lélek által. (Ef 2,22)

ApCsel 18,1-11 • ApCsel 4,13-22

Kivisz a világosságra, és gyönyörködöm igazságában. (Mik 7,9c)

Anániás pedig elment, és bement abba a házba, rátette a kezét, és ezt mondta: Testvérem, Saul! az Úr, az a Jézus, aki megjelent neked az úton, amelyen jöttél, azért küldött engem, hogy újra láss, és megtelje Szentlélekkel. (ApCsel 9,17)

Gal 3,1-5 • ApCsel 4,1-12

Káleb ezt mondta Józsuénak: Társaim…. megrémítették a nép szívét; én azonban hűségesen követtem Istenemet, az Urat. (Józs 14,8)

Tartsd meg, amid van, hogy senki el ne vegye koronádat. Aki győz, azt oszloppá teszem az én Istenem templomában… (Jel 3,11-12)

2Kor 3,2-8(9) • ApCsel 3,17-26

Mindaz, amit Isten tesz, örökké megmarad: nincs ahhoz hozzátenni való, és nincs belőle elvenni való. (Préd 3,14a)

Mert megbánhatatlanok az Isten ajándékai és az ő elhívása. (Róm 11,29)

Ef 1,11-14 • ApCsel 3,11-16

Mert te jó vagy, Uram, és megbocsátasz, nagyon szereted mindazokat, akik hozzád kiáltanak. (Zsolt 86,5)

Történt egyszer, hogy [Jézus] valahol imádkozott, és mikor befejezte, így szólt hozzá egyik tanítványa: Uram, taníts minket imádkozni… (Lk 11,1)

1Kor 14,1-5.27-40 • ApCsel 3,1-10

PÜNKÖSD HÉTFŐ

Istenünk, ha kiárasztod lelkedet, élet támad, halleluja! Új teremtés jön létre, megújul a földkerekség, halleluja!  (Zsolt 104,30)

Hagyj fel a rosszal, és cselekedj jót, törekedj békességre, és kövesd azt! (Zsolt 34,15)

Mert arra hívott el minket az Isten, hogy békességben éljünk. (1Kor 7,15b)

Jn 20,19-23 • 1Kor 12,4-11 • ApCsel 2,42-47

PÜNKÖSD ÜNNEPE  

Nem hatalommal és nem erőszakkal, hanem az én lelkemmel! – mondja a Seregek Ura. (Zak 4,6)

Az Úr lelke betölti a földkerekséget, halleluja,  igéjével megvilágosít mindeneket, semmi sincs rejtve előtte, halleluja! (Bolcs 1,7)

Magasztaltam az örökké élőt, mert az ő uralma örök uralom, és királysága megmarad nemzedékről nemzedékre. (Dán 4,31b)

[A Szentlélek,] akit kitöltött ránk gazdagon Jézus Krisztus, a mi Üdvözítőnk által, hogy az ő kegyelméből megigazulva reménységünk szerint részesei legyünk az örök életnek. (Tit 3,6-7)

Jn 13,15-19(20-23a)23b-27 • ApCsel 2,1-21 • ApCsel 2,37-41

URam, te vagy az Isten, és igazak a te ígéreteid. (2Sám 7,28a)

Mert Isten igéje élő és ható, élesebb minden kétélű kardnál, mélyre hatol, az elme és a lélek, az ízületek és a velők szétválásáig, és megítéli a szív gondolatait és szándékait. (Zsid 4,12)

Jn 16,5-15 • ApCsel 2,29-36

[Ó, URam,] fordulj hozzám figyelmesen, tekints reám, és hallgasd meg szolgád imádságát, aki most éjjel-nappal imádkozik előtted… (Neh 1,6a)

Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének. (Jak 5,16b)

Ef 1,15-23 • ApCsel 2,22-28

Események